1.forduló + fényképek
A Szerkesztő 2009.08.12. 21:39
Bajnoki 1. forduló
DVSC-UTE 2-3 (1-0)
Ma Debrecenbe látogatott csapatunk, ahol az első Bajnoki mérkőzésünket játszottuk.
Izgultak a srácok, mert erős ellenfélnek számít a Loki csapata, és mert ez volt az első Bajnoki mérkőzésük az új edzőjükkel / Barnás József/.
A mérkőzés második percében lőttünk egy kapufát, utána volt egy mellérúgásunk,és egy pár kapura rúgásunk, de gólt az első félidőben nem rúgtunk.Nem úgy a DVSC, akik a 13. percben szögletrúgás után, a nagy kavalkádban,1 méterről betaláltak a kapuba. Az első félidő 1-0 -val zárult.
A második féidőben, mi kerültünk vezetésbe. A 46. percben Solavy Dániel a kapu előtt kicselezte a védőket, és már senki nem gondolta, hogy ebből még gól is származhat, de, győzött Dani, és ezáltal kiegyenlítettünk. Eután a srácok elkezdték hinni , hogy ezek után akkor még győzni is lehet, és nagyobb önbizalommal játszottak.
A második gólt az 56. percben löttük. Kádár Máté megkapta a labdát, és egy csel után a hosszú pipába lötte: 1-2.
Itt még nagyon örültünk a vezetésnek, mert a következő ellentámadásban az 57. percben ,sajnos kiegyenlített az ellenfél.
Itt okulni lehet, hogy a labda csak akkor van kinnt, hogyha a bíró is úgy látja, és belefúj a sípjába.Ha nem, akkor a játék folytatódik, és nem szabad megállni!!!
Az utolsó percben az edzőnk beküldte a 4. cseréjét is,
/L. Kiss Norbert/ ezáltal frissült a támadó erőnk.
Elindult egy támadás , melyben kiugratták L. Kiss Norbertet, aki egy az egy ellen ment, és berúgta a győzelmi gólunkat a 70. percben.
Ezután volt 2 perc hosszabbítás, és a végeredmény 2-3 lett a mi javunkra.
A játék összességében izgalmas volt, kétszer lehetett észrevenni a fáradság jeleit. Műfűves pályán játszottak , idegenben, és a végeredmény : Győzelem
Játékos keret:
- Gergely Máté
- Ferkel Miklós
- Hegedűs Ádám
- Nyilas Bence
- Tóth Richárd
- Rádosi Ádám
- Skripek Krisztián
- Soulavy Dániel
- Tóth Milán
- Kádár Máté
- Ferenczi Csongor
- Baross Gábor
- Baross Tamás
- Szabó János
- Lucuta Kiss Norbert
Góllővők:
13' DVSC 1-0
46' Soulavy Dániel 1-1
56' Kádár Máté 1-2
57' DVSC 2-2
70' L. Kiss Norbert 2-3
Sárgalapot kapott : Hegedűs Ádám, Baross Gábor
Szép volt Fiúk, csak így tovább! A következő bajnokink szombaton lesz hazai pályán , ahol a TIsza Volán csapatát fogadjuk.
Az első fordulóban eddig lejátszott mérkőzési eredmények:
- Gyula Termál- Debrecen SI 1-10
- Kecskemét-Békéscsaba 3-2
- DVSC-UTE 2-3
Hajrá Lilák!
Fényképek a mérkőzésről: http://cid-0c653926498fecfa.skydrive.live.com/play.aspx/2009.08.12.Bajnoki%201%20fordul%c3%b3%20DVSC-UTE%202-3?ref=1
|